Úgy tűnik ez a blog írás valahogy mindig hajnalra marad, mert nem nagyon bírok aludni. Ma együtt vacsoráztam a legrégebbi barátommal. Ő is hasonló cipőben jár, mint én. Bár ő lassan közelebb van a 40-hez, de nem találja a helyét, nincs párkapcsolata, és valahogy az egész számára még kilátástalanabb. Feltette a kérdést gyros evés közben, hogy hogy látom magam 10 év múlva. Ahhoz hogy a választ megértsétek, tisztáznunk kell a hétvége történéseit.
Pénteken dolgozni mentem egy klubba. Talán ezt nem tisztáztuk még de hétvégenként djként is dolgozom. Egy lánnyal akivel pár hete ismerkedtünk meg, jelezte hogy szívesen eljönne velem. Meg is beszéltük, hogy ő vezet, mert inni nem akar, meg egyébként is szeret. Eredetileg ketten mentünk volna, de időközben becsatlakozott két ismerősöm. Ezen szegény úgy tűnik teljesen besértődött, és két órával indulás előtt kitalálta még sem jön. Majd miután lerendeztük, hogy akkor hogy megyünk, immár nélküle, fél órával indulás előtt bejelentette hogy mégis jönne, de nem velünk, hanem külön kocsival egy barátnőjével. Majd így is történt. Végig ott állt mellettem a pultban, amíg zenéltem, de csak néhány szót szóltunk egymáshoz, és egyébként is valahogy azt éreztem, hogyha lesz is ebből valami, az nem lesz hosszútávú. Sokat elárul hogy azóta nem volt még olyan érzésem, hogy keresnem kellene, és ő se keresett.
Szombaton barátos nap volt. Összejöttünk több sráccal, hogy kicsit lazítsunk, iszogassunk, bulizzunk. Hál' isten senki nem dolgozott, így simán meg tudtuk oldani a dolgot, hogy mindenki ott legyen.
Már javában zajlottak az események, amikor K, egy kolléganőm a munkahelyemről és V kb egyszerre írtak rám, hogy merre vagyok. K régóta nagyon szimpatikus. Első látásra benne láttam azt a fajta kedvességet és bájat, amiről azt gondoltam hogy hosszútávra tervezhetnék vele. Többször próbáltam elhívni ide oda, beszélgetni vele, és bár mindig marha kedves, mindig nagyon mosolyog, mikor találkozunk, valahogy egy idő után azt éreztem hogy ez nem fog összejönni.Képzeld el mennyire váratlanul ért az üzenete. Természetes hogy ők nem arra a helyre mentek szórakozni, ahol én voltam, de egyszer élünk felkiáltással fogtam magam, és egyedül átmentem a másik helyre, ahol aztán összefutottunk, és eleinte minden olyan jónak tűnt. Közvetlen volt, kis ölelések, óriási mosolyok, némi csipkelődés. Ahogy klasszikusan annak lennie kell. Még egy mondatot is elkaptam, ahogy odalépett egy ismerős lányhoz, aki megkérdezte hogy meg lett a fiú? Gondolom ez lehettem én. Ki is húztam magam. Majd egyszer csak a semmiből, közölte hogy neki azonnal el kell mennie. Hogy hova azt nem volt hajlandó elárulni, majd már vette is a kabátját, megkért hogy a barátnőjének mutassak már meg egy bizonyos szórakozóhelyet, megölelt, adott egy puszit, és már ott sem volt. Azóta se tudom ezt hova tenni.
A kérdésre ezek után ma a vacsoránál egyértelműnek tűnt a válasz. 10 év múlva, pontosan ilyen játékokban veszek részt. Hónapokat adott esetben éveket eltöltve valaki mellett, akivel vagy nem passzolunk, vagy egyszerűen csak valamelyikünk mindig azt fogja gondolni hogy ennél több is jár, vagy csak elkövetjük újra azokat a hibákat, amiken már annyiszor átestünk mind ketten. Azt megtanultam, hogy így vagy úgy, de az élet folyamatosan ismétli magát, és időről időre ugyanabban a helyzetben találom magam...
Pénteken dolgozni mentem egy klubba. Talán ezt nem tisztáztuk még de hétvégenként djként is dolgozom. Egy lánnyal akivel pár hete ismerkedtünk meg, jelezte hogy szívesen eljönne velem. Meg is beszéltük, hogy ő vezet, mert inni nem akar, meg egyébként is szeret. Eredetileg ketten mentünk volna, de időközben becsatlakozott két ismerősöm. Ezen szegény úgy tűnik teljesen besértődött, és két órával indulás előtt kitalálta még sem jön. Majd miután lerendeztük, hogy akkor hogy megyünk, immár nélküle, fél órával indulás előtt bejelentette hogy mégis jönne, de nem velünk, hanem külön kocsival egy barátnőjével. Majd így is történt. Végig ott állt mellettem a pultban, amíg zenéltem, de csak néhány szót szóltunk egymáshoz, és egyébként is valahogy azt éreztem, hogyha lesz is ebből valami, az nem lesz hosszútávú. Sokat elárul hogy azóta nem volt még olyan érzésem, hogy keresnem kellene, és ő se keresett.
Szombaton barátos nap volt. Összejöttünk több sráccal, hogy kicsit lazítsunk, iszogassunk, bulizzunk. Hál' isten senki nem dolgozott, így simán meg tudtuk oldani a dolgot, hogy mindenki ott legyen.
Már javában zajlottak az események, amikor K, egy kolléganőm a munkahelyemről és V kb egyszerre írtak rám, hogy merre vagyok. K régóta nagyon szimpatikus. Első látásra benne láttam azt a fajta kedvességet és bájat, amiről azt gondoltam hogy hosszútávra tervezhetnék vele. Többször próbáltam elhívni ide oda, beszélgetni vele, és bár mindig marha kedves, mindig nagyon mosolyog, mikor találkozunk, valahogy egy idő után azt éreztem hogy ez nem fog összejönni.Képzeld el mennyire váratlanul ért az üzenete. Természetes hogy ők nem arra a helyre mentek szórakozni, ahol én voltam, de egyszer élünk felkiáltással fogtam magam, és egyedül átmentem a másik helyre, ahol aztán összefutottunk, és eleinte minden olyan jónak tűnt. Közvetlen volt, kis ölelések, óriási mosolyok, némi csipkelődés. Ahogy klasszikusan annak lennie kell. Még egy mondatot is elkaptam, ahogy odalépett egy ismerős lányhoz, aki megkérdezte hogy meg lett a fiú? Gondolom ez lehettem én. Ki is húztam magam. Majd egyszer csak a semmiből, közölte hogy neki azonnal el kell mennie. Hogy hova azt nem volt hajlandó elárulni, majd már vette is a kabátját, megkért hogy a barátnőjének mutassak már meg egy bizonyos szórakozóhelyet, megölelt, adott egy puszit, és már ott sem volt. Azóta se tudom ezt hova tenni.
A kérdésre ezek után ma a vacsoránál egyértelműnek tűnt a válasz. 10 év múlva, pontosan ilyen játékokban veszek részt. Hónapokat adott esetben éveket eltöltve valaki mellett, akivel vagy nem passzolunk, vagy egyszerűen csak valamelyikünk mindig azt fogja gondolni hogy ennél több is jár, vagy csak elkövetjük újra azokat a hibákat, amiken már annyiszor átestünk mind ketten. Azt megtanultam, hogy így vagy úgy, de az élet folyamatosan ismétli magát, és időről időre ugyanabban a helyzetben találom magam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése