Vajon a pénz mennyire motiváló erő egy kapcsolatban? És most nem a Zimàny Linda-Vajna Tímea féle storyra gondolok, hanem egy síma rendes hétköznapi kapcsolatra. J-vel 7 évig úgy voltunk együtt, hogy nem volt különösebb anyagi jólétünk, de nem is szenvedtünk hiányt semmiben. 3 évig éltünk együtt az ő lakásában. Nem mondom hogy soha nem volt gondunk, de valahogy mindig megoldottuk és mindenre jutott. Aztán mikor szétmentünk, bizonyos szempontból valahogy mind a ketten jobban kezdtünk el élni, pedig egyedül tartunk fent háztartást külön külön. Sose értettem ennek mi az oka.
Alapvetően mindig azt gondoltam hogy az az egészséges ha hasonló anyagi körülmények közül, hasonló családi háttérrel érkezik mindenki egy kapcsolatba. Nálunk ez pont így történt. Én mint klasszikus pedagógus család sarja, ő is hasonló gyökerekkel, nagyon sokáig ez nem ütközött ki. De aztán hamar kiderült, hogy még én minnèl nagyobb szeletet próbáltam kiharapni a világból és menni bele az ismeretlenbe, addig ő képtelen volt máshol elképzelni magát, mint saját mikrokörnyezetében. Én mindig a srác voltam aki gyerekként is arról álmodozott hogy nagy dolgokat visz végbe, hogy valami többre hivatott mint az átlag. Ő nem volt nagy álmodozó. Nyílván szeretne jó körülmények közt élni, tengerparton nyaralni, szép ruhákba járni, de ha ez nem valósul meg maradéktalanul, benne akkor sem lesz olyan nagy hiànyérzet. A megszokott környezet amit gyerekkora óta ismer megvédi. És mindent igazol is. Ha csak olyan emberekkel veszed körül magad akik igazolják a döntéseidet, és bezárod a világot magad körül, akkor minden ami veled történik megerősítést kap a környezetedtől. Én mindig ebből akartam kitörni. Más kérdés hogy nem sikerült maradéktalanul. De azóta is dolgozom az ügyön. Vajon mikor jön el a pont amikor feladod? Mikor kell azt mondani, hogy fiú ez nem jött össze engedd el.
Én még nem engedtem...
Viszont az anyagi része a dolognak egyre jobban frusztrál engem is. Ha elmész egy randira felmerül a kérdés. Hol találkoztok? Érte mész? És ha nincs autód? Már jön a furcsán nézés. És persze 25 felett tök természetes, hogy egy nő azt keresi hogyan nevelhetne fel egy gyereket biztonságban. De mennyire lehet az kompromisszum kérdése, hogy az érzelmek hol szerepelnek a dologban. Valahogy mindig abban hittem, hogy az én kapcsolatom olyan lesz mint a legcsöpögősebb hollywood-i filmekben. Akiket mindenki irigyel. Akikről süt a boldogság. Akik átmennek tűzön vízen át egymásért. Néha azt gondolom hiába öregszem, sose növök fel. Tündérmeséket kergetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése